Ceglédi VSE Labdarúgó szakosztály

CVSE elnökség közleménye


A Ceglédi Panoráma, Facebook oldalán tett közzé egy cikket szeptember 22-én, CVSE zavarok néven, amiben Horváth József elnököt illetik éles vádakkal. A cikk írója kérdéseket tett fel, melyre válaszokat várt.

A válaszokat, mind a Ceglédi Vasutas SE elnökségétől, mind a cikkben szintén megszólaltatott Takáts László polgármestertől megkapta, de azokat a cikkben már nem tette közzé, csak a Facebook bejegyzés hozzászólásai között. Az okát sajnos nem tudjuk, de talán nem kell magyaráznunk, hogy ez teljes mértékig inkorrekt hozzáállás, hiszen a hozzászólásokat jóval kisebb számban olvassák, mint magát a cikket, különösen mivel a bejegyzést többen meg is osztották, így annak hozzászólásait már lesznek, akik nem is látják.

Felkérnénk a Ceglédi Panorámát, hogy a CVSE elnökségétől és a város polgármesterétől kapott válaszokat szintén jelenítse meg a cikkében!

Az elnökség és a polgármester úr válaszait az alábbiakban módosítások nélkül közöljük:

KÖZLEMÉNY

A CVSE elnöksége ezt a közleményét a Ceglédi Panoráma újság 2016. szeptember 22-én az interneten megjelentetett „ CVSE zavarok „ cikke alapján , a CVSE elnökének bemocskolása ill. az Egyesület szabálytalan működésének és gazdálkodásának a közvélemény előtti tisztázása céljából adta ki.

Előre bocsátjuk, hogy mi a CVSE elnöksége nem tartozunk sem beszámolással, sem magyarázkodással senki felé sem, csak a tagságunknak, ami az elnökre is igaz.
Udvariatlannak és inkorrektnek tartjuk, hogy a cikk írója, írói aláírás nélkül büntetlenül megjelentetnek olyan vádaskodó, idejét múlt, valóságalapot nem tartalmazó állításokat, amivel le akarják járatni a CVSE elnökét és általa a CVSE elnökségét, akik az Egyesület működtetésében és a döntéshozatalaiban részt vesznek.

A vádaskodások tisztázása érdekében reagálni kívánunk pár – a cikkben megjelent – hamis kijelentésre és megfogalmazásra:
- A CVSE hétköznapjai békében, nyugalomban és zavartalanul telnek, mivel 4 ceglédi olimpikonja – ebből 3 fő a CVSE sportolója – még sosem volt a városnak. A CVSE elmúlt 15 éve az Egyesület 81 éves történetének legsikeresebb időszaka volt egyéni és csapatsportágakban, valamint létesítményfejlesztésben egyaránt.

- Az olimpikonok tiszteletére a Város által szervezett fogadáson a CVSE alelnöke Keszthelyi Ferenc képviselte a Egyesületet az előre megbeszéltek szerint. Az Egyesület elnöksége külön fogadáson is köszöntötte olimpikonjait.

- A CVSE napi munkáját – mint minden más egyesületnél és szervezetnél – az ügyvezető elnök végzi, de minden az Egyesületet érintő pénzügyi és más jellegű döntésben is az elnökség dönt.

- A CVSE a tavalyi évben 2 küldöttgyűlést tartott. Igaz, hogy az előző évi beszámoló elfogadása kicsit megkésve történt, de az Egyesület teljesítette a törvényi kötelezettségeit ugyan úgy, ahogy a működési szabályzatot is folyamatosan – a törvényi előírásoknak megfelelően – frissíti. Amennyiben bármilyen törvénysértő tevékenység lenne az Egyesület gazdálkodásában, akkor már eljárás folyna – így a vizsgálatok után – az Egyesület ellen, de ilyen nincs.

- Horváth József elnök ill. a CVSE elnöksége senki másnak nem tartozik beszámolással, csak a saját tagságának. Senkinek sincs köze az Egyesület gazdálkodásához, csak az Egyesület tagjainak. 

- A CVSE az Önkormányzat felé minden évben beszámolót készít az Önkormányzat által az Egyesületnek adott szakosztályi működési támogatásról, ami ebben az évben is 8 millió Ft volt, mint az előző években. Az önkormányzat által adott 8 millió forintot minden évben az elnökség osztja szét a szakosztályok között. Minden szakosztály saját számlával rendelkezik és gazdálkodik rajta. Ide kapják a szakosztályok a támogatásokat a szponzoroktól és költik el a pénzt a saját igényeik szerint. Amennyiben bárki kíváncsi az Egyesület részletes működésére és gazdálkodására, úgy állunk elé, úgy ahogyan eddig is.

- A CVSE az Önkormányzattól kapott működési támogatást (3 millió Ft) alapvetően létesítmény fenntartásra fordítja.

- A tavalyi évben a vádaskodások miatt szükségessé vált az Egyesület működésének átvizsgálása az Önkormányzat könyvvizsgáló cégével, ami a CVSE-nek 600.000 Ft-jába került, amely összeggel a – rágalmazó (ók)nak köszönhetően - a szakosztályi támogatásokat le kellett csökkenteni. A könyvvizsgáló cég semmilyen jelentős, elmarasztaló megállapítást nem tett a CVSE gazdálkodásával szemben.

- A CVSE Damjanich utcai székházán jelenleg a Város jelzálogjoga van bejegyezve, ami az Önkormányzat által még ki nem utalt Tao beruházások fedezetére szolgálhat.

- Minden egyesület és szervezet elnöke egészen addig elnök, amíg nem választják újra. Számunkra az a demokratikus, ha az Egyesület tagsága dönti el, hogy ki legyen az Egyesület elnöke. Mivel 5 évente egyesületi tisztségviselő választások vannak, ezt a szakosztályok ill. a tagság megváltoztathatta volna, amennyiben úgy látja jónak.
Ha valakinek elnöki, elnökségi tagsági ambíciói vannak, úgy lehetősége van indulni – az alapszabályban rögzített formában- a következő tisztújító Küldöttgyűlésen. 

Minden más a cikkben található - Horváth Józsefre, az elnökségre, ezáltal a CVSE sportolóira vonatkozó rosszindulatú megjegyzés és lejárató jellegű megnyilvánulást visszautasítunk és kérjük annak helyreigazítását.

A CVSE elnöksége:
Keszthelyi Ferenc alelnök
Ványi Zsolt alelnök
Péter Aladár
Bíró Sándor 
Randos Gabriella
CzigonyTamás
Veres Rudolf

Takáts László polgármester úr válaszai:

- Ön hogyan látja a CVSE jelenét-jövőjét?
- A CVSE Cegléd legnagyobb múltú sportegyesülete, ebben az évben is három sportolójuk szerepelt az olimpián és ne felejtsük el Czigány Dórát, aki szintén CVSE nevelés, bár már nem nálunk játszik. A szakosztályok is szépen teljesítenek a hazai bajnokságokban. Bízom benne, hogy a jövőben is gyakran örülhetünk a sportolóik sikereinek.

- Milyen a kapcsolata az egyesülettel, amelynek papíron társadalmi elnöke?
- Hivatalba lépésem után tájékoztattam az egyesületet, hogy szakítani kívánok azzal a hagyománnyal hogy a mindenkori polgármester a CVSE - egyébként funkció és feladat nélküli - társadalmi elnöke. Egy társadalmi szervezet a vezetőit válassza meg saját maga. Miután nem veszek részt az egyesület munkájában, a kapcsolatom olyan, mint a többi ceglédi sportegyesülettel: örülök a sikereknek és bánkódom a kudarcokon. Segítem a munkájukat amennyire erőmből telik.

- Milyen összeggel támogatta az önkormányzat a CVSE-t az elmúlt évben?
- Az Önkormányzat 2015. évi gazdálkodásáról készített beszámolót a Képviselő-testület a 12/2016. (V. 26.) számú önkormányzati rendelettel fogadta el, az adatok nyilvánosak, akár az önkormányzat honlapján elérhetőek. A beszámoló adatai szerint a három Cegléden versenyző olimpikon felkészülését összesen 5,4 millió forinttal támogattuk, a CVSE szakosztályainak 8 millió forintot biztosítottunk a sporttámogatási keretből. A támogatási keretre Cegléd Város Önkormányzatának Kulturális, Oktatási és Népjóléti Bizottsága a város sport koordinátorával együttműködve tesz javaslatot, amiről végül a Képviselő-testület dönt. A Damjanich utcai csarnok üzemeltetéséhez 3,5 millió, míg a Városi uszoda üzemeltetéséhez 12 millió forinttal járultunk hozzá. Ezen felül a CVSE biztosította a 4. osztályos tanulók úszásoktatását, melyre kerekítve 1,1 millió forintot költöttünk. Ez így összesen 30 millió forint, melynek több, mint fele létesítményüzemeltetési támogatás.
2016. szeptember 24.

Vissza a hírekhez »
  • MOL Magyar Kupa
  • mlsz
  • Select
  • Joma
  • Gyűlölet nem pálya
  • Hódút